Meditatív, az elmélkedést elősegítő vallás. A természet és az emberi természet összhangjával próbál eljutni a végső valósághoz. Ebből a szempontból hasonlít a buddhizmusra. A tao kínai szó, jelentése: út, ösvény, irány. Valójában egy viselkedési elvet vagy irányvonalat takar. Lao-ce azt mondta: a Tao kezdettől fogva létezik, és mindig létezni fog. A Tao uralkodik mindenek felett, ez Lao-ce vallásának és filozófiájának az alapelve. A Tao elérésének eszközei a belső tisztaság, az alázat, az elégedettség, az együttérzés, a minden teremtmény iránti kedvesség, a magasabb rendű tudás és az önuralom. A Taoista bölcselet alapkérdése az, hogy hogyan érhetjük el és őrizhetjük meg a belső békénket, és hogyan élhetünk harmóniában a minket körülvevő és befogadó világgal.
A taoizmus jelenleg ismert legfontosabb forrásmunkája Lao-ce „Tao Te King” című műve. Lao-ce fontosnak tartotta meghatározni, mi jellemzi az igazi bölcset. Szerinte ugyanis műveltség, tudás, okosság és bölcsesség különböznek. A túl sok okosság gátolja az (intuitív) bölcsességet. A bölcsesség hiánya pedig ravaszkodáshoz és képmutatáshoz vezet. Az intuitív bölcsesség ezért fontosabb, mint a racionális okosság és tudás. A bölcsességhez ugyanakkor nyitottság is kell, amit akadályoz a korábbi véleményekhez, előírásokhoz kapcsolódó görcsös ragaszkodás. (lásd: Korlátozó hit és nézetrendszer menüpont).
A bölcsesség hiánya miatt a legtöbb ember, ahelyett hogy ösztönösen a Tao útján járna, önző célokat követ, ezzel eltávolodik az Univerzum örök rendjétől, és bajt hoz magára. Az emberek ugyanis mindig többre vágynak. A bölcs ezzel szemben felismeri, hogy azért vagyunk kitéve fájdalmas csapásoknak, mert van anyagi testünk. Ezzel függ össze, hogy a tárgyiasult anyagi dolgok a haszonért vannak. A közönséges erény ezért Lao-ce szerint általában haszonleső, hiszen jótetteiért jutalmat vár cserébe.